Affiches électorales en Chine, Papp János szeret téged / János Papp vous aime

Tags

, , ,

Papp János ázsiai utazásáról készűlt választási plakát.
Papp János szeret téged. 帕普 約翰 愛你
2013

0603 copy

10352754_7393247861278 k MegaPixel2014_meghivo_fuga_1

A22 2 borito A22 2 0603 c

Pénétration / Behatolás

Tags

, ,

1986-2013

DETVAY / SZLÁVIK

0

Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1 Layout 1

« Une enveloppe déchirée agrandit ma chambre /Je bouscule mes souvenirs/ On part », écrit Philippe Soupault, une des éminences de la poésie surréaliste dans son petit poème daté de 1920, intitulé Flamme. Dans Intrusion, Detvay et Szlávik ont construit un modèle de recueil qui crée, au moyen d’œuvres en papier à la technique variée, l’atmosphère du voyage et d’une activité toute proche qui est la tenue de journal. Le voyage est aujourd’hui une notion large, tout le monde est en route ou voudrait voyager parce que l’on se sent de moins en moins à l’aise. L’on essaie de croire qu’il existe encore un endroit lointain quelque part qui vaut le voyage, que ce soit au sens géographique ou métaphorique du terme. Les objets qu’un artiste emmène avec lui à ses voyages n’a pas beaucoup changé les cent dernières années. La question majeure est autre: que doit-il ramener de là-bas en outre de ses souvenirs nus, quels sont les emblèmes objectifs et visuels qu’il tire de l’enveloppe culturelle offerte par l’univers donné.

Pour ne pas citer toujours que des noms de réputation mondiale comme exemple puisque dans les univers plus petits et plus proches de nous se trouvent aussi des créateurs qui avaient laissé des œuvres authentiques en tant que citoyens voyageurs du monde, en essayant de sublimer en œuvres l’apport linguistique des leur odyssée, regardons cette fois nos propres sources. Imre Sáfrány (Ókér, 1928 – Szabadka, 1980), artiste et écrivain, originaire de la Voïvodine en fait partie. Il présenta ses œuvres en papier intitulées « Collages de Paris » en 1971, il véhicula ainsi un contexte authentique vers nos régions. Sáfrány se rendit dans la capitale française pour ses études artistiques où, en outre de visiter toutes sortes d’expositions, il passa son temps à collectionner les petits bouts de papier accumulés au fil du temps, les tickets de métro, les boîtes de cigarettes et de chocolat, les papiers d’emballage, les factures de magasin, les brochures et tracts d’exposition, etc. Il donna un nouveau sens à cet amas de papiers avec textes et images dépourvus désormais de leur fonction en les rassemblant en collages lyriques et en poussant, par cela, aux périphéries de la culture européenne un bout exotique de la réalité métropolitaine. Il s’agit là des aboutissements manuellement produits des pièces de collage classiques pour rappeler avec une élégance toute fraîche l’époque héroïque du dadaïsme et du surréalisme.

Le travail conjoint de Detvay et de Szlávik prouve entre autre que le procédé manuel « archaïque » du modernisme n’est pas démodé même après de quatre-vingt-dix ans dans un monde où les logiciels d’éditeur d’images fabriquent les concentrations d’images les plus hallucinantes avec une efficacité incroyable. Leur approche est donc fondamentalement romantique, légèrement nostalgique. Mais non pas parce que Detvay se méfie de l’univers numérique, au contraire, justement parce qu’il ramène (ils ramènent à deux) le désir de se retourner vers le passé justement en connaissance de cet univers numérique. Un exemple irlandais s’impose à ce propos, nous venons de recevoir en effet des nouvelles sur le volume incluant les collages tout récents de Jean Delvaux publié par Redfoxpress de Dugort. Cette maison d’édition se distingue singulièrement du peloton international immense en ce sens qu’elle figure parmi les derniers adeptes à cultiver la tradition dadaïste-surréaliste-fluxiste en publiant uniquement des collages, des poésies visuelles, des envois mail-art, des polaroïds, des documents street art et des livres artistiques dont certains sont finis manuellement. Ce sont tous des retours vers la grande époque, sans exception.

Tandis que Sáfrány construit des compositions à partir des emblèmes textuels et visuels découlant des activités quotidiennes et, grâce aux données que comportent ces pièces, nous sommes en mesure de suivre de nombreux moments de son séjour parisien presque comme sur une carte, le couple d’artistes Detvay-Szlávik crée ses interprétations en réutilisant les bribes matérielles de leurs vagabondages spirituels dans le passé. Le livre suit deux fils parallèles. Le fil conducteur est constitué par les collages expressifs reprenant les reproductions des ouvrages artistiques de langue française, intercalés des séquences d’une série de photos. Les reproductions d’époques anciennes et modernes reprises, appropriées servent de base et se prêtent aux associations en créant le contexte spirituel et culturel dans lequel les auteurs souhaitent faire travailler notre imagination et nous emmener à un voyage en récompense. En parcourant le livre, les bribes d’œuvres d’artistes célèbres comme entre autres Vélasquez, Giorgione, Titien et Véronèse ou encore Dali ou Simon Hantaï apparaissent. Le sentiment de déchirure est intensifié par les interventions exaltées au moyen de dessins et de peintures, de coloriages, de raturages, de dissimulations, de gribouillages sensuels qui désagrègent par exemple le spectacle visuel d’un tableau médiéval néerlandais. Le personnage des auteurs du livre domine de cette façon les tableaux « appropriés », les rend fortement suggestifs tout en nous donnant l’impression que nous feuilletons un cahier de brouillons.

L’« Intrusion » pénètre réellement dans les contextes textuels et visuels donnés. L’intrusion est d’une part temporelle, d’autre part poétique, troisièmement esthétique. Elle ébranle les trois dimensions conceptuelles de manière réfléchie, elle les déconstruit et les réinterprète ainsi en ajoutant les caractères du personnage et de l’époque pour créer parallèlement l’état de la relativité. Elle formule une critique envers les dépôts laissés par l’histoire et tente de nous faire repenser les valeurs que nous avions crues éternelles. Rien n’est sacré, annonce-t-elle avec les méthodes nuancées de la finesse. Chacun poursuit le voyage autrement.

Bálint SZOMBATHY (janvier 2013)

„Tépett boríték nagyobbítja szobám / Széthányom emlékeimet / Elutazunk”, írja 1920-as keltezésû Láng címû rövidke versében Philippe Soupault, a francia szürrealista líra kiválósága. Detvay és Szlávik a Behatolásban egy olyan kötetmodellt épített meg, amelynek lapjain a vegyes technikájú papírmunkák úgyszintén az utazás, valamint a vele összefüggô naplóírás hangulatát teremtik meg. Az utazás ma már tág fogalom, mindenki valahová utazik, vagy szeretne utazni, mert egyre inkább az a vélekedés az uralkodó, hogy már sehol sem jó, de bizonyára létezik még távoli hely, ahová érdemes elmenni. Akár földrajzi, akár metaforikus értelemben. Az, hogy egy mûvész mit visz magával az utazásaira, eszközhasználat tekintetében nem sokat változott az utóbbi száz esztendôben. A fô kérdés mégsem ez, hanem inkább az, mit hoz onnan magával a puszta emlékein kívül, mely tárgyi és képi emblémákat meri ki az adott világ kínálta kulturális burokból.

Azért, hogy példaként ne mindig csak világhírû nevekre hivatkozzunk, hiszen a hozzánk közelebbi kisebb világokban is találhatók alkotó emberek, akik hiteles és mércés életmûvet hagytak hátra a világ utazó polgáraiként, megpróbálva mûvekké szublimálni kalandozásaik tárgyilag kibontott nyelvi hozadékát, ezúttal nézzünk saját forrásainkra. Közéjük tartozik a vajdasági Sáfrány Imre (Ókér, 1928 – Szabadka, 1980) képzômûvész és író, aki 1971-ben mutatta be Collage-ok Párizsból címû papírmunkáit, így hát a Behatolás kontextusának szempontjából is hiteles közeget közvetített tájainkra. Sáfrány festészeti tanulmányúton járt a francia fôvárosban, ahol a mindenféle kiállítások látogatása mellett egyik fô tevékenysége abban merült ki, hogy rendszeres gyakorisággal gyûjtötte a hétköznapok felhalmozta mindenféle apró papírdarabkákat, fecniket, úgymint a metrójegyeket, a cigarettás és a csokoládés dobozokat, a csomagolópapírokat, bolti számlákat, kiállítási szórólapokat stb. Az immár rendeltetésüket vesztett képes-szöveges állománynak új értelmet adva lírai kollázsokat szerkesztett belôlük, az európai kultúra peremeire hozva általuk a metropolisz valóságának egy egzotikus darabkáját. A klasszikus kollázs kézileg legyártott szüredékei voltak ezek, friss eleganciával utalva vissza a legszebb dadaista és szürrealista idôkre.

Detvay és Szlávik közös munkája azt érvényesíti többek között, hogy kilencven esztendô múltával sem tekinthetô elavultnak a modernizmus „ôsi” kézimun­kázása, egy olyan világban, amelyben a számítógép képszerkesztő programjai félelmetesen hatóképesen gyártják a legelképzelhetetlenebb képi össze­vonásokat. Alapállásuk tehát alapvetôen romantikus, kissé talán nosztalgikus is. De nem azért, mert mondjuk Detvaytól távol állna a digitális világ – sôt! –, hanem mert pont annak ismeretében hozza vissza (másodmagával) a vá­gya­kozás igényét a múltbéliség iránt. Mindjárt itt egy írországi példa is, mert épp mostanában érkezett kiajánló a Jean Delvaux friss kollázsait tartalmazó kötet­rôl a dugorti Redfoxpress gondozásában. A kiadó azért válik ki a beláthatatlan nemzetközi mezônybôl, mert utolsók egyikeként ápolja a dadaista-szürrealista-fluxista hagyományt, kizárólag kollázsmunkákat, vizuális költeményeket, mail art küldeményeket, polaroidokat, street art dokumentumokat, mûvészköny­veket jelentetve meg, melyek között akadnak kézi kidolgozásúak is. A hôskor­szak felé mutató visszacsatolások ezek, kivétel nélkül.

Míg Sáfrány a mindennapok tevékenységébôl adódó szöveges és képi emblé­mákat szervezte kompozíciókká, s leolvasható adataik alapján szinte térképileg is rekonstruálható párizsi matatásának számos momentuma, addig a Detvay-Szlávik szerzôpár inkább a múltban való szellemi kalandozás anyagi foszlányait újrahasznosítva alkotja meg jelenkori interpretációit. A kötet két párhuzamos szálon fut. Gerincét francia nyelvû mûvészeti kiadványok reprodukcióit újrahasznosító expresszív kollázsok adják meg, melyek közé egy fotósorozat szekvenciái ékelôdnek. Az átvett, kisajátított képanyagban a régi és a modern kor mestereinek reprodukciói szolgálnak képzettársításra alkalmas alapul, megteremtve a szellemi és kulturális kontextust, amelyben a szerzôk meg kívánják járatni képzeletünket, el szeretnének vinni egy jutalomutazásra. A lapokon pásztázva olyan neves­ségek mûveinek foszlányai válnak felismerhetôvé többek között, mint Velázquez, Giorgione, Tiziano és Veronese, a késôbbiek közül pedig Dalì és Hantaï Simon. A tépettség, illetve tépázottság érzetét jelentôsen fokozzák az egzaltált rajz- és festészeti beavatkozások, a színezések, áthúzások, kitakarások, érzéki maszatolások, együttesen bontva meg például egy középkori németalföldi képi látványt. A kötet szerzôinek személyisége ilyképpen ráül a „kisajátított” képanyagra, erôsen szubjektívvé teszi, olyan benyomást keltve, mintha csak egy piszkozatfüzetet lapozgatnánk.

A Behatolás valóban behatol egy-egy adott képi-szöveges kontextusba. A be­hatolás jellege egyrészt idôbeli, másrészt poétikai, harmadrészt esztétikai. Mindhárom fogalmi kiterjedést átgondoltan megrengeti, dekonstruálja, ez által újraértelmezi, belevíve a személyiség és a kor jegyeit, megteremtve egyúttal a viszonylagosság halmazállapotát. Kritikát fogalmaz meg a történeti lerakódásokkal szemben, arra téve kísérletet, hogy újragondoljuk az öröknek hitt érté­keket. Semmi sem szent, hirdeti a finomság árnyalt módszereivel. Mindenki másképp utazik tovább.

SZOMBATHY Bálint, (2013 januárja)